A cirok jövője Törökországban

 

Február 6. és 9. között az izmiri Agro Expon a Sorghum ID sok látogatóval találkozott. Ennek a szakmai kiállításnak megvan az a kettős előnye, hogy nagyon sokan kíváncsiak rá, és sokszínű közönséget vonz a termelőktől és az állattenyésztőktől a vetőmag-előállítókon, a feldolgozókon és terjesztőkön keresztül a hatóságok és a sajtó képviselőiig. Az Agro expo jó lehetőséget nyújtott arra, hogy rávilágítsunk, milyen jól kiegészíti egymást Törökországban a kukorica- és a ciroktermesztés. Törökországban a politikai hatalom célzott szubvencióin keresztül a kukorica számít a legnépszerűbb terménynek, amelynek termőterülete idén elérheti az 1 millió hektárt is. A ciroknak is megvan azonban a helye, főleg a vízhiánnyal küszködő közép-anatóliai régióban. Ez lesz egyébként a témája egy, a közeljövőben, március 20-án Konyában megrendezendő előadás-sorozatnak, amelynek a keretében a Sorghum ID fel szeretné hívni mindazok figyelmét, akik még nem tudják, hogy a korlátozott vízellátású területeken a cirok megoldást jelenthet a jövőben.

Törökországban egy másik üzenetet is szeretnénk megerősíteni, nevezetesen azt, hogy a ciroknak magas a keményítőtartalma, és nincs benne tannin. Ezzel kapcsolatban összeállítottunk egy olyan információs kézikönyvet, amelyet különösen az állati takarmányozásban érintett szereplők figyelmébe ajánlunk.

 

 

 

 

 

Konferencia Konyában, Törökország, 2020. Június 5.

Erre az előadás-sorozatra a Konya-Tarimban megrendezendő mezőgazdasági kiállításon kerül sor. A 3 francia szakértő „A cirok, a jövő terménye: a ciroktermesztés előnyei és a cirok felhasználásának különböző vetületei” címmel tart előadást az alábbi témakörökben:

  • A szemescirok és a takarmánycirok termesztése és az agrotechnikai eljárások
  • A cirokpiac és piaci értékesítési lehetőségek
  • Az európai vetőmag-piac.

Töltse le a meghívót, amelyet itt talál!

Folytatjuk?

Még elképzelni is nehéz, mennyi lehetőség rejlik a cirokban!

Fedezze fel a cirkot Kijevben és Moszkvában!